Mondd, ha nehezedre esik is

„Most azért menj! Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj"
Az Úrnak sok olyan hűséges szolgája van, aki gyámoltalan a beszédben, és amikor az Úrért kell szólnia, nagy zavarba jön, nehogyelrontson egy jó ügyet ügyetlen beszédével. Ilyenkor gondoljunk arra, hogy a nehézkesen szóló szájat is az Úr teremtette, és óvakodjunk attól, hogy kifogásoljuk Teremtőnk munkáját. Meglehet, hogy a nehézkesen szóló nyelv nem is olyan rossz, mint ha valakinek gyorsa nyelve, mert néhány egyszerű szó több áldással járhat, mint egy nagy szóáradat. Az pedig egészen bizonyos, hogy a szabadító erő nem az emberi ékesszólásban, remek szóképekben vagy a kiváló előadókészségben rejlik. A folyamatos beszédkészség hiánya tehát nem olyan nagy baj,mint amilyennek látszik.

Ha Isten az ura a szánknak és a szívünknek, akkor gazdagabbak leszünk, mintha üres szívvel fújnánk az ékesszólás trombitáit, és vernénk a meggyőzés cimbalmait. Isten bölcsességre tanít, jelenléte erőt jelent számunkra.Ha az Úr velünk van, természetfeletti erővel ruházza fel természettől való gyengeségünket. Ezért szóljunk bátran az Úr Jézusról, hiszen ez feladatunk is.
(C.H.Spurgeon )

                              

                                     

Látom magamat ahogy ülök az ágyon...és angyalszárnyaim nőnek,gyermekeim és férjem szalad felém át ölelnek,és nekik is angyal szárnyaik nőnek ...megfogjuk egymás kezét és lebegünk ,táncolunk körbe...Krisztust látom és gyermekeim oda szaladnak hozzá és átölelik derekát,ő kinyújtja felém kezét és oda hív...én letérdelek elé és megcsókolom a kezét ...és közben bocsánatért esdeklek,amiért megtagadtam őt...és vele a hitem...majd így szól...tebenned Krisztusi vér folyik, és általad a gyermekeidben is.....ő feloldozásként ráteszi a fejemre a kezét és én nagyon közel érzem a szeretetét magamhoz...mosolyog és én boldog vagyok...2011.11.11. 11óra11perc/ B.Andi./

                                        

Csodálatos dolog történt velem,találkoztam két olyan emberrel   akik
a mai naptól életem részesei.Ezt egy történetben szeretném elmesélni nektek.Egyszer volt egy lány Katinak hívták akinek nehéz élete volt, sokat sírt és mindig egyedül érezte magát.De nem azért mert mert nem volt családja.Volt édesanya,testvére,férje és két gyönyörű gyereke.De valami mindig hiányzott az életében,egy igaz barát,azt soha nem találta,hiába kutatta.Egyik nap úgy döntött ,hogy nem keresi tovább azt a valamit,vagy azt a valakit aki kitöltené szívében az űrt,mert ha van olyan ember,akkor Isten elhozza az ő számára.Teltek a napok,és a lány ,,különös,,emberekkel találkozott,akik valamiben ,és valakiben hittek:Hittek Istenben,és saját magukban is.A lány elgondolkodott , hogy az ő hite eltörpül a többiek      mellett,így elkezdet érdeklődni a ,,különös,, dolgok iránt.Egyik nap elment a piacra árulni,mert a gyerekek kinőtt ruháit    elszerette volna adni,hogy másikat tudjon venni helyettük,mert     nagyon szegény volt és nem telet rá.Ott találkozott egy másik lánnyal aki nagyon szomorú volt,és senkihez nem szólt csak annyit amennyit a kofa-ság megkívánt.
Kati odalépet hozzá és megszólította:Szia!
Szia!-válaszolta a lány akit Beának hívtak.
Olyan ismerős vagy nekem-mondta Kati.
Igen?Te is nekem.-válaszolta Bea.
Így beszélgettek,mire kiderült honnan ismerik egymást,egy faluban laknak csak soha nem találkoztak egymással,mert mindegyikőjük a saját útját járta.
Olyan szomorú vagy?-kérdezte Kati.
Bea lehajtotta a fejét és így válaszolt:Igen.
Mi a baj segíthetek , mond el talán megkönnyebbül a szíved.-mondta Kati.
Ó nem ,ezt nem hinnéd el úgy sem.-vonakodott Bea.
De ahogy ott álltak,Bea hirtelen elkezdte beszélni milyen súly nyomja az ő szívét, és azon kapta magát ,hogy elmondta legféltettebb titkát valakinek akit akkor látott először.
Beának volt egy kislánya aki ,,különös,,betegségben szenvedett, a kislánnyal pszichológushoz jártak mert nem tudott feldolgozni egy tragédiát mégpedig azt ,hogy volt egy barátnője akivel jóban ,rosszban együtt volt,és egyik napról a másikra a barátságuk megromlott és elmaradt.Teljesen összetört a kislány,és ezt a traumát,úgy élte meg,hogy nem mert kimenni az útra,ha kiment nem húzott cipőt, vagy nem merte átlépni a küszöböt,csak ha azt hallotta a fejében ,jó most mehetsz de ez azt jelentette,hogy addig lépet ki és be az ajtón amíg eltelt 1-2 óra mire elindult,mert jónak találta.
Bea és Kati nagyon jóba lettek,és eljártak egymásnál de Kati ha elment Beánál,mindig a kislánnyal beszélgetett,és megpróbált rajta segíteni ahogy csak tudott.
Minden ,,csoda,,ember megfordult a házban,volt abrakadabra,mágia,átok levétel ,de a kislány nem gyógyult meg.
Egyik nap amikor Kati ült az ágyon és meditált mit tehetne,valami nagyon csodálatos dolog történt vele valami ,,különleges,,dolog.
Megjelent neki JÉZUS és elmondta ,hogy tud a kislányon segíteni.
Kati hitte is meg nem is,de erőt vett magán és elment a kislányhoz
és a szobájában gyertyát gyújtott ,és imádkozni kezdtek.
A kislány sírva fakadt és Kati oda húzta magához átölelte,és szíve tiszta szeretetével,ölelte csak ölelte és arra gondolt,hogy ennek a kislánynak meg kell gyógyulni,és meg is fog.És lássunk csodát a kislány másnap magától ment le Katihoz,aki nagyon meglepődött.
A kislány arra kérte Katit,hogy imádkozzanak ismét együtt,ez így ment napokig amikor azt vette észre Kati,hogy a kislány teljesen meggyógyult.Az anyukája és az egész család nem győzött hálálkodni Katának,de ő nem kért cserébe semmit,mert ő ebből nagyon sokat tanult.Például egy barát,lehet jó ha van,de lehet rossz is ,de az igazi barátot Jézusban találta meg aki eljött és megvilágosította.
Megtanulta a szív önzetlen szeretetét,a hitet és még sorolhatnám mi mindent.
Azóta Jézus barátként jár Katához,és segíti minden útját és jó cselekedetét.
Katának sincs könnyű élete de mindig van és lesz hite.

                                     

A gyerekek elmentek osztálykirándulásra,és egy hatalmas vízesésnél jártak,
amikor a tanító így szólt: Gyerekek ki szeretne a vízesésnél át menni a hídon?
Mindenki jelentkezett,ugrált,hogy én,én csak egy gyerek nem jelentkezett.
Csak állt és némán a mélybe nézett.
Mikor elcsendesedtek a gyerekek,a tanító oda lépet a gyerekhez,és így szólt:
Te miért nem jelentkeztél,talán nem szeretnél átkelni a hídon?
Vagy talán félsz,hogy bele esünk?
Vagy rossz emléked van,és emiatt nem akarsz jönni?
A gyerek ránézett a tanárra és így szólt:Én nem félek semmitől,
csak elgondolkodtam,hogy ha végig megyek ezen az úton,mutatott a hídra 
a gyerek, akkor mi vár a túl oldalt.Talán semmi, talán minden. De ezt csak 
akkor tudom meg ha már ott vagyok.
Én a vízesés alatt szeretnék át kelni.-szólt vidáman a gyerek.
Miért?-kérdezték a többiek.
Ha a vízesés alatt megyek,közben megtisztulok,lemosom magamról
a port és újult erővel,tartok felfelé megtapasztalni mi van a másik oldalon.
Egyik gyerek oda szól:És nem félsz,hogy a vízesés a mélybe taszít,és talán 
soha nem jössz már fel?
Nem.-válaszolta a gyerek.
Mindenki tart valahová,de mindig van egy kapaszkodó egy társ,
egy erő ami felfelé hajt.
A másik gyerek aki nem értette mit akar ezzel mondani a gyerek
csak nézet,és legyintett.
Elmondom nektek ,hogy értsétek:Ha én a hídon megyek,poros maradok,és semmit 
nem tapasztalok,csak átkelek,és meglátom milyen a másik oldal.
Lehet szép de lehet csúnya.
De ha a vízesés alatt megyek,megtisztulok,megtapasztalom,hogy lehetek fent,de ha bele esek a vízbe akkor lehetek lent is.De ha a mélyben vagyok ,akkor is tudom,hogy jó helyen vagyok,mert a felhajtó erő is felfelé visz,és csak lebegnem kell a víz szeretetében.És ha nincs menekvés ,akkor is a legjobb helyre kerülök fel Istenhez.
A gyerekek furcsán néztek a társukra,hogy ilyet mondott mert nekik ez inkább a rosszat mint a jót sugallta.
A gyerekek elindultak a híd felé,és hagyták társukat magára ,had gondolja végig amit mondott,de ő csak nevetett,és boldog volt.
Amikor a hídon félúton jártak a többiek,oda kiáltott:És mi van ha ti is bele estek a vízbe?
Akkor együtt leszünk,együtt segítünk egymáson, és mindenki a másikon,együtt többre vihetjük,segíthetjük a másik előre haladását.
A gyerekek megtorpantak és mosolyogva vissza mentek társukhoz,körbe fogták és Kiabálták:Menjünk együtt tapasztalni,mi is látni akarjuk azt amit te látsz,nem akarunk kevesebbet kapni mint amit te kapsz.Segítsük egymást előre és fel.

                                          

 

Mai történetem ,álom vagy mégsem??

Állok egy nagy réten,és figyelmemet az égre szegezem,
mintha várnék valamit vagy valakit,
és csodálatosnak érzem magamat mintha lebegnék,
de lábam a földön pihen.
Hirtelen gyönyörű szivárvány jelenik meg az égen,
kör formájú,és a közepén fény hatol át,
ami nagyon szép,csodálatos és érzem 
fel kell rajta mennem.
De mielőtt ezt kigondolnám,már tartok is fel a magasba
a szivárvány közepébe.
Amikor felérek Jézus vár odafent a három király társaságában.
A szivárvány a hátam mögött bezárul és mintha eltűnne.
Jézus megfogja a kezemet és elvezet egy székhez,
ami fából van egyszerű,mégis nagyon szép,olyan királyi.
Igen az ő széke,és most arra kérnek üljek bele és próbáljam ki.
Én félve rájuk nézek,de mégis megteszem.
Jézus egy jogart ad a kezembe,
amit olyan nehéznek és iszonyú erősnek érzek,
mintha a világ erőivel kellene birkóznom.
És ekkor azt mondja nekem Jézus:
Vedd ezt a jogart,és tedd azt amit jónak látsz,
mindennek Úra vagy most,
És én érzem most valaminek a történése,
valami amit Jézus meg akar tanítani,mutatni
és én hogy veszem az akadályokat.
Mégis ember voltam ott fent nem más,
emberi szívvel,emberi érzésekkel.
Fogtam első kívánságom az volt,hogy legyen a földön
,,SZERETET,,
Jézus mosolygott,és azt mondta jó.
Második kívánságom:a magam malmára
akarta hajtani a vizet,szerettem volna
szép házat,kocsit,mindent mi szem szájnak ingere.
És mosolyogtam,hogy ilyen könnyű ezt elérni,csak így 
egy legyintés,de aztán mielőtt kimondtam volna a kívánságomat,
kérésemet, elgondolkodtam,hogy
ennek Jézus nem örülne és felálltam
átadtam Jézusnak a jogart,és lehajtott fejjel azt mondtam:
Nem én nem tudok kormányozni ,Jézus ezt te tudod...
Erre Jézus beleült a székbe és a királyok egymás után
hozták a bölcsőket,pici újszülöttekkel,
akiknek Jézus földi életet adott.
Távolról néztem ahogy ott ül és milyen csodálattal és szeretettel
veszi karjaiba a kisdedeket...és akkor vettem észre ,hogy karácsony van.
Karácsonyfa díszelgett a széke mellett,és én ezzel a szóval léptem
a szivárvány elé ami újból megnyílt,és bezárult mögöttem.
Amikor magamhoz tértem álmomból,vagy mégsem...??
úgy éreztem nagyon boldog vagyok,de egyben szomorú is,
hogy előtérbe akartam magamat állítani másokkal szemben.
És belül egy hang válaszolt, nem haragszom ,büszke vagyok
rád nem tettél semmit ami a te javadat szolgálta,
csak emberként próbáltál gondolkodni,de a gondolatot tett nem követte,
még időben felismerted mi a jó és mi az aminek nem örültem volna.

                                       

Ismét csodálatos reggelre ébredtem,kisfiam keltet,hogy Istenkével beszélgetett éjszaka,olyan halkan ,hogy engemet ne keltsenek fel..kérdeztem és mit mondott neked istenke?....azt válaszolta:olyan okos dolgokat amiket te is szoktál anya...könny szökött a szemembe...és elkezdte mesélni mik azok az okos dolgok,amiket én is tanítok neki...majd kis apróságokról is mesélt mint pl:Istenke megdicsérte az ágyneműjét amin delfinek vannak,vagy az óvodás fényképét,hogy milyen szép rajta...és ezek nagyon tetszettek a gyereknek,mert ma különleges figyelmet fordított ezeknek a tárgyak elrendezésére...utolsó kérdésként megkérdeztem,hogy nézet ki Istenke...amit mondott és ahogy mondta az együtt volt csoda és csodálatos...fehér köntös volt rajta összehúzva elől a derekánál,fehér szárnya volt, és mindig így teszi a kezét(ezt mutatva tette mint amikor imádkozni szoktunk,össze tette a két kis kezét)nagyon megható volt az egész történet és a végén ennyit kérdezett tőlem a kisfiam...anya Istenke mindig megpuszil amikor elmegy és mindig megsimogat amikor megjön miért???...honnan ismer???...